Japán pop történelem 2003-ból

Megint eltelt egy év és japán pop-ipara a 2001 második felére és 2002-re jellemző viszonylagos eseménytelenség után úgy tűnik végre kezd némileg felkavarodni. A szűken vett csúcsmezőnyben ugyan egyenlőre ebből sok nem látszik. Ayumi Hamasaki továbbra is letaszíthatatlanul ül a JPop királynői trónján, zsinórban a harmadik évben megnyerve a Japan Record Award legjobb előadó díját, Utada Hikaru viszont némileg lemaradt mögötte, de csak azért mert az év második felét a 2004 elejére tervezett amerikai debütre való felkészüléssel töltötte, s így nem adott ki semmi új anyagot. Misia és az egyre elképesztőbb zenei kalandozásokba fogó Shena Ringo szintén tartja magát, Namie Amuro pedig, aki a kilencvenes évek második felében volt a JPop koronázatlan királynője, hosszas kihagyás után jelentkezett új albummal, melyen, mint ahogy előző, 2001 eleji albumán is, az RnB volt a fő zenei irányvonal. Szerencsére szinvonalban is megint tudta hozni a tőle elvárhatót, olyannyira, hogy az RnB előadók között, természetesen az utólérhetetlen Double-t leszámítva, nem nagyon veheti fel vele a versenyt senki.

A JPop női vonalán továbbra is Mika Nakashima éri el a legnagyagyob sikereket az újabb, utóbbi egy-két évben feltünt generációból. A többi viszonylagos újonc, mint például Aya Ueto, Nami Tamaki vagy Nana Katase szintén nagyon sikeres volt, de ez sajnos, csakúgy mint Mika Nakashima esetében nem igazán társult semmi igazán újító hangzással, vagyis még mindig bizonyítaniuk illene, hogy a siker mellé tehetség is párosul-e. Mindenképpen említést érdemel a pop/hip-hop/kitudjamégmiminden nagyon szórakoztató keverékét nyujtó Halcali lányduó, akik üditő szinfoltjai voltak a múlt évnek. A messze legbíztatóbb új tehetség azonban a nagyszerű hangú Yo Hitoto, aki még 2002 végén debütált, de igazán ebben az évben futott be, dalaiban izgalmas keverékét nyújtva a különböző műfajoknak, a pop-tól, a rock-on át a folk és enka elemekig. Nem véletlen, hogy az évet lezáró Japan Record Award díjkiosztón ő kapta a 'Best Newcomer' elismerést.

A korábbi néhány év nagy felfedezettjei közül Onitsuka Chihiro és Yaida Hitomi is tartja magát szinvonal és siker szempontjából is, habár Yaida mintha egy kicsit kezdene veszíteni korai kisérletező kedvéből és idei dalai habár továbbra is nagyon jók voltak, sok újat nem mutattak. Hajime Chitose viszont nem tudta megismételni a 2002-es 'wadatsumi no ki' singlenek köszönhető zajos sikerét és idei albuma csak a 44. helyig jutott az összesített éves eladási listán, míg kislemezei a top100-ba sem jutottak be.
Férfiak között a már tavaly is nagy sikereket elkönyvelő Chemistry RnB duó mellé a japán boyband piacot a 80as évek óta meghatározó Johnny's Entertainment új üdvöskéi a Tackey & Tsubasa került a toplisták élmezőnyébe, a szokásos B'z, SMAP, Mr. Children, Porno Graffiti, Southern All Stars, Fukuyama Masaharu, stb. társaságba, míg a tavaly nagyhirtelen elharapódzott ska-core mánia szerencsére mostanra igencsak alábbhagyott.

Az évek óta félelmetes minőségi mélyrepülést produkáló Morning Musume/Hello!Project társaság idén is folytatta sikersorozatát, követhetetlen mennyiségű al-csoportot produkálva és visitozó kistinik újabb hordáit lökve a reflektorfénybe. Szerencsére azonban most izgalmas dolgok is kikerültek a H!P cirkusz házatájáról: az újonc Yuki Maeda enka dalai eddig igencsak meggyőzőek és ő talán képes lesz pótolni a volt MoMusu vezér Yuko Nakazawa által hagyott űrt, aki szolómunkáiban eleinte szintén enka műfajban mozgott, de később sajnos áttért meglehetősen jellegtelen popdalokra. A legjobb munka azonban a mostani MoMusu vezető Kaori Iida kezei közül került ki. A MoMusu még aktív alapítótagjai közül ő volt az egyetlen aki korábban soha nem jelentkezett igazi szolóanyaggal, így már igencsak esedékes volt a dolog, nomeg persze nagy volt a várakozás is, azonban a végeredmény mindenkit megdöbbentett. Ahelyett, hogy a szokásos pop vonalon indult volna el, inkább fél-tradicionális olasz, görög, francia, stb. kedvenceket szedett elő... eredeti nyelven (!) előadva őket. Az igencsak kockázatosnak tűnő vállalkozás, minden várakozást felülmúlóan kiválóan sikerült és az első albumot pár hónappal követő folytatással együtt az év legjobb lemezei között van a helye, Kaori-t közelebbi rokonságba hozva olyanok munkáival, mint a nagyszerű bossa-nova feldolgozásokat éneklő Ann Sally, mint bármivel amihez valaha is köze volt a H!P akármelyik tagjának.

Míg az egykori Sharam Q tag Tsunku által dirigált H!P lánysereg jelenlétéhez hozzászokhattunk már az idők folyamán, az évek óta tartó sikersorozatuk igancsak aggasztó folyamatokat indított el a japán popipar más kiadóinál is és egyre több tizenkét-tizenhárom éves átlagéletkorú lánycspat bukkant fel. A Sony Music mellett (ők felelősek a furcsa nevű Newman Co., Ltd.-ért és a nyilvánvalóan a H!P-s minimoni mintájára kitalált Pipo*Angels-ért) az avex kiadó jeleskedett leginkább e téren. Kezdődött az egész azzal, hogy a régen három tagú dream-et, a vezető Mai kiválása után, a várt feloszlatás helyett teljesen átalakították, nyolctagú lánycsapatot kreálva belőlük, de szintén idén debütált náluk az ugyancsak mimimoni mintára összállított Fruit Punch is, valamint mind közül a legellenmondásosabb, az öt tagú SweetS. Utóbbi csapatnak igazából nincs semmi köze a MoMusu-s vonalhoz, inkább egy korábbi, mára már szétesett avex girl-group, a Folder 5 folytatásának számítanak és zeneileg még egészen jók is lennének, de nem is azzal van a probléma... hanem azzal, hogy az tizenkét-tizenhárom éves tagok feszülő kis rucikban ugrálva olyan dalokat énekelnek, mint "Lolita*Strawerry in Summer" és "Love*Raspberry Juice" Ha ezek után valakinek még kétségei voltak afelöl, hogy milyen közönségnek is szánják őket, azoknak az szolgáltatta a végső bizonyítékot, hogy a SweetS, az avex előadóknál megszokott gyakorlatnak számító utcai meglepetéskoncertet, nem a szokásos helyszinek valamelyikén, Shibuya-ban, vagy Harajuku-ban tartotta, hanem az irodaházakkal zsúfolt üzleti negyedben, ahol ezrével kószálnak a magányos, középkorú salaryman-ek.

Azonban szerencsére nem csak ilyen, producerek pénzcsalogató bábjaiként működő tinik bukkantak fel az idén, hanem ott volt Asuka Hayashi is, aki mindenben ellentéte a fent említett médiatermékeknek. A debütálásakor még csak tizenhárom éves Asuka egyrészt olyan kiforrott, érett hanggal rendelkezik amilyet felnöttől is ritkán hallani, másrészt dalait és szövegeit is saját maga írja. A Toshiba EMI producereinek Asuca zongoratanára küldött egy kazettát amin a lány énekelt és ez azonnali lemezszerzőséshez vezetett. Ha sikerül egy kicsit csiszolnia egyenlőre még kicsit túlzottan kedvenceimek árnyékában mozgó hangzásvilágát nagyon nagy jövő áll előtte. Arra is jó példát láthattunk idén, hogy a JPop világában soha nem szabad túl gyorsan ítéletet hozni és a kevésbé jónak tűnő előadók újabb munkájáit is érdemes időről időre meghallgatgatni: a már korábban is jónéhányszor tapasztalt jelenség, mikor egy jellegtelen tucatidolként induló énekes fokozatosan kibontakozik és saját hangját megtalálva figyelemreméltó tehetséggé alakul ismét megismétlődni látszik. Most éppen az először a félelmetesen rossz EE Jump duó egyik feleként felbukkanó, majd annak szétesése után szolókarrierbe kezdő és finoman szólva is merész fanservice-el teletömött videók sorát a nézőközönség nyakába zúdító Sonim az aki kislemezről kislemezre egyre meggyőzőbb produkciót nyújt.

A japán rock világ két nagyszerű csapatot is elvesztett idén: először márciusban a zseniális girl-punk csapat a Softball jelentette be feloszlását, majd szeptemberben a garage-rock legenda Thee Michelle Gun Elephant követte őket. Ezt valamelyest ellensúlyozta két korábban feloszlott csapat volt tagjainak visszatérése: a volt Seagull Screaming Kiss Her Kiss Her énekesnő Aiha Higurashi két nagyszerű kislemezt adott ki eddig, a hosszú évekkel ezelőtt elvileg csak ideiglenesen leálló hard-rock banda The Yellow Monkey tagjai közül pedig először a basszgitáros Heesey, majd az énekes Yoshi Lovinson is igencsak jól sikerült szolómunkával jelentkezett.

A japán zenei szintérnek jóideje legnagyobb erősségei közé tartoznak az énekesnő által vezetett, vagy éppen csak nőkből álló csapatok. Van néhány néhány zenekar amely a nagy lemezcégek műhelyeiben született (mint például a Do As Infinity vagy a My Little Lover) az igazán izgalmas csapatok azonban mindig is a független kiadók világából származtak. Idén is rengeteg nagyszerű zene érkezett ebből az irányból, a Screaming Seagull és a Softball feloszlása és az énekesnő szülési szabadsága miatt pihenőpályára állított fra-foa hiánya ellenére. A legemlékezetesebb pillanatokat talán a Go!Go!7188 okozta, akik annak idején amolyan közepes, semmi különlegesebben újat nem nyújtó csapatként indultak, utóbbi időben azonban sorra ötletektől hemzsegő, félelmetesen jól megírt darabokkal képesztik el a közönséget. Az inkább pop-ba hajló Garnet Crow és Love Psychedelico is egyre jobb és jobb anyagokat ad ki, a Strawberry Jam és a kevésbé ismert, de annál jobb Noodles (akik egyre inkább emlékeztetnek zeneileg a szépemlékű Seagulls-ra) pedig szintén hozta a tőle megszokott formát. A korábban nagyon zúzós rockban nyomuló Bleach szinvonalából szerencsére mit sem veszítve jócskán finomított a zenéjén és a leginkább talán a fentemlített Strawberry Jam-hez hasonlító indie-rock hangzásban nyomul manapság, az inkább jazzes vonalon mozgó Paris Match pedig továbbra is rendre jobb számokkal rukkol elő mint a stílusban hasonló, de sokkalta népszerübb Orange Pekoe. Az újabb jövevények közül pedig a Yum!Yum!Orange ska-csapat talán a legigéretesebb.

Az RnB és hip-hop továbbra is folytatta térnyerését a japán toplistákon. RnB téren a fentebb már említett új Namie Amuro és Double albumokon kívül, még a szintén Namie nevéhez kötödő év eleji Suite Chic project érdemel említést, ahol az összes dalt ő énekelte, de egyrészt számtalan vendégénekes szinesítette a képet, másrészt a dalok mind más és más producer (vagy producerek) kezei közül kerültek ki. A Suite Chic főproducerei között volt az a Verbal is aki egyébként az RnB, hip-hop és pop nagyon közönségbarát, de ettől függetlenűl nagyon jó és eredeti keverékét játszó m-flo egyik tagja, akik az eredeti énekesnő Lisa kiválása után leálltak egy jóidőre, azonban idén vendégénekesekkel kiegészülve műfajilag és szinvonalban is ott folytatták, ahol annak idején abbahagyták. Míg néhány, már régebb óta aktív énekesnő, mint pl. Tyler és Michiko továbbra is viszonylag szinvonalas produkciót nyújtanak, az olyan újonnan felbukkant, az egyébként sem különösebben meggyőző Heartsdales RnB/hip-hop lányduó mintájára összeállt csapat mint a Soulhead, vagy a Bennie K legjobb mintapéldái a műfajt a siker hatására egyre jobban fenyegető minőségzuhanás veszélyének

Ez a veszély méginkább fenyegető a hip-hop esetében, mivel míg az RnB azért mindig is sokkal inkább toplistabarát műfaj volt, a hip-hop az undergroundból kikerülve szinte mindig jócskán veszít erejéből. A már jóideje reménytelen sell-out-nak elkönyvelt Zeebra-n kívül erre legszomrúbb példa a korábban kiváló munkákkal előrukkoló DJ Masterkey idei albuma, mely régi darabjainak minden erejét nélkülöző, jellegtelen tucat-számokkal volt tele. Szintén aggasztóak a Nitro Microphone Underground MC/DJ-kollektíva egyes tagjainak (Dabo és S-Word elsősorban) rohamosan gyengülő szinvonalú produkciói, habár szerencsére más tagok (elsősorban a hibázni képtelen Deli) nem okoztak most sem csalódást és azért, ha az NMU közösen csinál valamit azokra az esetekre minden tag összekapja magát.

Szerencsére azért bőven vannak olyanok is, mint a Rhymester, az Ozrosaurus, a Gaki Ranger, vagy a műfaj talán legjobbjának számító K-Dub Shine akik továbbra is maximális teljesítményt nyújtanak és egyenlőre úgy tűnik, hogy a volt M.O.S.A.D tag Tokona-X, aki nemrég kapott major szerződést is képes lesz tartani korábbi munkáinak szinvonalát. Nomeg persze azért ott mozgolódik már az új generáció is (akik közül az MS CRU, az infumiai kumiai, és DJ Napey nyújtották eleddig a legmeggyőzőbb produkciót), akik egyenlőre még abszolút underground szinten, a kis klubbok világában mozognak, de éppen ezért sokkal hajlamosabbak a kisérletezésre és a bevett formulák ismételgetése helyett inkább új ötletekkel teli, nagyon erőteljes munkákkal rukkolnak elő. A dj honda lemezcégénél debütált Hime személyében pedig végre van Japánban egy igazán jó női rapper is. Dancehall körökben semmi igazán forradalmi nem történt idén, de azért a már hosszú évek óta megbízhatóan minőségi munkákkal előálló énekesnő Pushim és a nemzetközileg is elismert Mighty Crown csapat pár tagjának projectjeként működő Fire Ball nagyszerű, táncolható darabokkal teli új albumai mindenképpen említést érdemelnek.

A 2000/2001 haldoklását követve 2002-ben új életre kelő, teljesen felbolyduló és rengeteg izgalmas új produkcióval szolgáló indies visual szintér 2003-ban kicsit visszavett a lendületből, de szerencsére a szinvonal és az erőteljes jelenlét megmaradt. A már jóideje a legmegbízhatóbb csapatnak számító Deadman, valamint a két hozzájuk közel álló zenekar, a Gullet és a Blast most is nagyon jó dolgokat adott ki, de az előző évben felbukkant és pillanatok alatt az érdeklődés középpontjába került Merry és Metronome is a korábbi kislemezeik szinvonalához méltó albumokkal nyitotta az évet. Az év legérdekesebb tendenciája viszont kétségkívül az indies csapatok sorának major szerződése volt. Míg az utóbbi pár évben csak olyan finomlelkű zenekarok kerültek nagy kiadókhoz mint a Wyse és társaik, most a legextrémebbek közül kötöttek páran major szerződéseket. A folyamat még 2002-ben kezdődött az (idén sajnos feloszlott) cali=gari-val valamint az Onmyo-za-val, de ők annyira még nem voltak meglepő választások, nem úgy mint az ideiek: a Nightmare, a Mucc és mindenekelőtt a +DéspairsRay+ a műfaj kinézetileg és zeneileg is durvább vonulatába tartoznak, még akkor is, ha az előbbi kettő új kiadványain máris hallatszanak a finomodás jelei. Ellenben a jóval közönségbarátabb baroque szerződése sokkal kevésbé volt meglepő és az évek óta a szintér legnépszerübb bandái közé tartozó Kagrra Nippon Columbia-val kötött szerződése is már jóideje várható volt. Hogy ennek az egész folyamatnak mi lesz az eredménye és, hogy hosszabb távon milyen hatással lesz a műfajra még persze nem tudni, de ez is bizonyítja, hogy a visual-kei, melynek oly sokan keltették halálhírét pár éve, sikeresen kievickélt a gödörböl és újra növekedésnek indult. Az egyetlen aggasztó jelenség a kiemelkedően tehetségtelen és nagyon-nagyon siralmas Miyabi/Miyavi aki igénytelen zenéje ellenére stabilan vezeti a népszerűségi listákat.

A visual-kei-nek a major szerződések vészterhes és veszélyes világától távol eső, elkötelezetten indies szegletében is nagyon igéretes új csapatok bukkantak fel. A legizgalmasabb dolgok a szintér egyik kulcsfigurájának, a volt Syndrome vezér Kisaki-nak környezetében történtek. Kisaki régi kiadójának az idők során hatalmasra duzzadt, viszont sokszor finoman szólva is közepes szinvonalú csapatokat felvonultató Matina-nak 2002 végi feloszlatása után azonnal új kiadó szervezésébe fogott. Ez lett az Under Code Records, ahol az egyetlen átszerződött ex-Matina csapat, a zseniális Vidoll mellett ezidáig felbukkant zenekarok mind igencsak meggyőzőek. A Vidoll mellett a két   legizgalmasabb banda viszont nem közvetlenül az kiadóhoz tartozik, csak terjesztői szerződésben állnak egymással: az egyik Kisaki régi nagy barátjának, a volt Madeth gray'll énekes Hisui-nak új csapata az előző évtized közepének/végének jellegzetes visual hangzását idéző Schwardix Marvally, a másik pedig a szintér egyik legnagyobb reménysége, az első eroguro hullám legjobb hagyományait folytató Macaroni.

A másik nagy öreg Michiru kiadója a Loop Ash Records is belehúzott az idén és a Scissor és a kiadóvezér legújabb bandája, a Mask is nagyon meggyöző dolgokkal rukkolt elő eddig. Azonban szerencsére még rajtuk kivül is jónéhány izgalmas csapat ad reményt arra, hogy 2004 is hasonlóan érdekfeszítő esztendő lesz, például a pályát tévesztett rockabilly banda kinézetével rendelkező denno:oblaat vagy a klasszikus kilencvenes évek eleji visual zenék emlékét idéző emmurée.

A volt Malice Mizer tag Mana vezette Moi Dix Mois idén kapcsolt teljes sebességre kiadva egy jó, de azért közelsem száz-százalékosra sikerült nagylemzet, lebonyolítva számtalan fellépést az évet egy ezekről készült DVDvel lezárva. A többi ex-Malice tag közül Yu~ki sajnos továbbra is hallgat, Klaha nem nagyon eröltette meg magát és egy márciusi kislemezen és pár koncerten kívül sokat nem csinált, jövő évre viszont valami nagyszabású stílusváltást ígért be, mindannyiunk szivecsücske Közi pedig egyrészt rengeteg sikeres Eve Of Destiny-vel közös koncertet tudhat a háta mögött, másrészt pedig novemberben egy nagyszerűen sikerült dupla-single-lel örvendeztette meg rajongóit és ha minden jól megy 2004 tavaszán egy német kiadó gondozásában végre-valahára megjelenik a régóta várt és igért első EoD album is!

Major JRock körökben semmi különlegesebben forradalmi dolog nem történt, de azért néhány esemény alaposan megkavarta a kedélyeket. Az évet a Buck-Tick kezdte egy olyan telitalálat albummal, ami nemcsak, hogy az ő egyébként is lenyűgöző pályafutásuknak volt az egyik legjobbja, hanem úgy általában semmilyen más csapat nem tudta túlszárnyalni idén azt a teljesítményt. A Pierrot egy félelmetesen gyengus új album után egy igen kétséges kimenetelű, de végülis meglepően jól elsülő kisérletbe fogott, miszerintis újra felvettek egy lemezre valót a régi indies időszakukból származó dalaikból.

Hyde és Gackt egy romantikus vámpír akciófilmmel szórakoztatta a nagyérdeműt és sepert be jókora összegeket, az egykoron oly szórakoztató Sex Machineguns-ék pedig valószínüleg megérezték, hogy újabban már nem tudják hozni a régi szinvonalukat és bejelentették feloszlásukat, míg a szintér legeredetibb és legfurább figurája a volt Kuroyume vezér Kiyoharu először kicsit ráijesztett a közönségére, majd megírta az év egyik legjobban sikerült dalát. Először a Kiyoharu vezette Sads új nagylemeze, a '13' okozott némi aggodalmat azzal, hogy bármennyire is jó munka volt, a korábbi albumok szinvonalát nem tudta hozni, ráadásul a meglehetősen elvadult kinézetéről ismert énekes és csapata is igencsak visszafogota magát. Már kezdték azt hinni a rajongók, hogy végül őket is utólérte őket a JRock bandák végzete és a közönségsiker hatására elkezdenek finomodni zeneileg és ezzel együtt ellaposodni, mikor jött a következő sokk: bejelentették, hogy az együttes leáll és Kiyoharu szolópályába kezd. Az aggodalom egyre nőtt, hogy mihez kezd majd egyedül, de aztán megjelent a debüt-single, az Aurora ami nemhogy nem valami kis közönségbarát, finomkodó darab, hanem az egyik legjobb szám ami valaha is kikerült Kiyoharu keze ügyéből.

A legfontosabb esemény azonban kétségtelenül a L'Arc~en~Ciel újraegyesülése volt. Mikor az évek óta pihentetett zenekar rajongói, akiket a tagok váltakozó szinvonalú szolómunkákkal próbáltak szórakoztatni, már kezdték véképp feladni a reményt, hogy valaha is látják még együtt kedvenceiket jött a bejelentés, hogy június végén összeállnak egy hétnapos koncertsorozat erejéig. Persze mindenki arra számított, hogy ez lesz a búcsúturné, de ezeket a feltételezéseket eloszlatta a bejelentés miszerintis a koncert után elkezdenek új dalokon dolgozni és 2004-ben jön majd a nagylemez is és ha az is olyan szintet tud hozni, mint a december 26-i, az évet lezáró nagyszabású showműsorok sorát megnyitó Music Station Super Live-ban debütáló új dal, akkor mindenki megnyugodva dölhet hátra, hogy a japán rock egyik legjobb csapata a hosszas kihagyás ellenére képes volt a múltjához illően folytatni a pályáját.

Azonban 2003 nemcsak Japánon belül volt igencsak eseménydús és izgalmas év hanem nálunk is. Míg a korábbi években maximum évi egynéhány elszórt japán zenével kapcsolatos esemény volt piciny hazánkban, addig 2003 során szinte egymást érték a koncertek és partyk. Jónéhány együttes, DJ és egyéb előadó tette nálunk tiszteletét (habár a DJk rendre olyan helyen, időpontban vagy körülmények között ami lehetetlenné tette, hogy meg is tudjam nézni őket, de legalább jártak erre és remélhetőleg vissza is térnek majd a jövőben), áprilisban beindult egy eddig három rendezvényt megélt JRock/Visual-kei party-sorozat a Marco Polo Clubban, a szintén idén indult animeconok mindkettőjén előadással és egyebekkel képviseltette magát a téma, nomeg természetesen magával az oldallal kapcsolatban is történt pár fontos dolog...

Ezek között legjelentősebb persze az oldal újraindítása volt. Miközben az akkor még a klasszikus L'Arc~en~Ciel dal, a Blurry Eyes névét viselő site a nyár folyamán látszólag csak vegetált (ami persze látványosan megmutatkozott a látogatószámban és a fórum haldoklásán is) a háttérben nagy munka és tervezgetés folyt és mikor minden elkészült szeptember közepén nagyjából változatlan tartalommal, de új névvel, saját domainnel és ami a legfontosabb teljesen megújult külsővel és számtalan nagy tervvel raktáron megnyílt az oldal új verziója. Az eredeti layouttal ellentétben teljesen vállalható új design, a gyakoribb updatek, nomeg az újranyitást követő kisebb reklámkampány-szerűség szerencsére megtette a hatását és látványosan megugrott az oldal látogatottsága és a fórum is új életre kelt. Az egyébként is hosszabbtávú folyamatot igénylő tervek közül eddig nem sok öltött még kézzelfogható formát, azonban az egyik régi terv, egy a szokásos JRock/Visual műfajra koncentráló buliknál sokkal szélesebb zenei palettát felvonultató party már megvalósult november végén, több egyéb dolog pedig jelenleg is szervezés alatt van.

Mindannyiunk nagy örömére 2003-ban újra jónéhány új rajongóval bővült nálunk a japán zenék iránt érdeklődők egyre népesebb tábora, több új, a témával foglalkozó weboldal is nyílt és egyre inkább kezd kialakulni egy stabil közönség/közösség amelyre lehet építeni bulik és egyebek szervezésekor, vagyis ha minden így halad tovább 2004-ben is nagyszerű dolgokat hozhat számunkra a jövő.

Case - 2004.01.06

Végezetül álljon itt egy komplett lista az 2003-as hazai japán zenei koncertekről és bulikról. Reméljük 2004 végén majd egy hasonlóan hosszú listára tekinthetünk vissza.

02.14 - Toby Izui (M47)
03.29 - Takkyu Ishino (Mayday)
04.25 - JRock/Visual-kei Party (MPC)
05.02 - Tujiko Noriko (XPeripheria4) (Kultiplex/Naphall)
05.02 - Ken Ishii (Citadella)
05.15 - Eve Of Destiny (MPC)
06.20 - june:d~eth visual party (MPC)
07.01 - Mono (Est Café)
07.04 - JRock előadás és JRock/JPop party (Hungarocon/Animecon)
08.06 - 1000travels of jawaharlal (Vörös Yuk)
09.12 - dj honda (Kultiplex)
09.13 - Makoto (Complex)
10.03 - JRock/Visual-kei Party (MPC)
10.03 - Tsuyoshi Suzuki (Rókahegy)
10.21 - Tanno Ken'ichi / Nomade~s (Budapesti Őszi Fesztivál)
10.22 - Erehwon / Hiroaki Umeda (Budapesti Őszi Fesztivál)
11.22 - JRock előadás & 1.Sound Of Japan Party (Animecon / MPC)